SLOVAKIA TROPHY 2011 - Köbölkút


Az OFF ROAD szavakat már harmadszor halhatták a környék lakosai, legénységei, melyek ebben a sportban érdekeltek. Köbölkúti OFF ROAD 2009-es év óta íródik a közösség történetébe, amikor a szervezök elkészítették az elsö OFF ROAD találkozót a régi téglagyár elhagyatott és felhasználatlan területén. 2010-ben megközelítettük a legénységek értékelését mint versenyt, ahol változások történtek az OFF ROAD struktúra rendezésében.
Az OFF ROAD találkozókból, melyek mindenhol rendezésre kerülnek, adódott a lehetöség, hogy Szlovákia történetében elöször rendezésre kerüljön ez a verseny már ebben az évben.
A Köbölkúti rendezök mindent megtettek, hogy megszólítsák a versenyzöket egész Európában. Az adott korai, hideg, esös márciusi idö miatt, négy európai ország versenyzöi vettek részt ( Szlovákia, Csehország, Magyarország, Ausztria). A legénységek nagy része a tapasztalt és veterán magyarok voltak. A cseh és ausztriai versenyzök sem hagyták képviselet nélkül az elsö szlovákiai versenyt. A cseh legénység saját fun klubbal érkezett. Szlovákiai csapatoknak, melyek támogatták a hazai rendezvényt, lehetöségük nyílt arra, hogy áttnézék a többi legénység technikai felszereléseit és megvédjék a pozíciójukat a SLOVAKIA TROPHY-n. A hirtelen idöváltozás és másik Magyarországi verseny miatt az utolsó percben változott meg a legénységek száma. Az elöre bejelentkezett csapatok nem áltak starthoz az elözö héten Magyarországon szerzett technikai hibák (sérülések) miatt. Végül 18 legénység képviseltette magát.
Az elöre elkészített pályát a Köbölkút, Sárkány, Libád, Köhídgyarmat, Szögyén és Kisújfalu községek segítségével az utolsó percben meg kellett változtatni az alacsony létszámú résztvevök és az idöjárás miatt, hogy a menetrend beteljesüljön. Terep gépjármüvek hangja és felszereltsége mellett a nézök is megtalálták a magukét Köbölkút, Sárkány és Libád községekben, ahol speciális szakaszok lettek kialakítva a legénységeknek, melyeket idöre kellett teljesíteni.
Mi a barátokkal és a Magyarországi társszervezövel, Zsernoviczky Zsoltal, minden tölünk telhetöt megtettünk a versenyzök és a résztvevök érdekében, melyek visszajelzését most tapasztaljuk a külföldi fórumokon, mint pozitívan értékelt rendezvény a lehetöségek nyújtásában az OFF ROAD közösség érdekében.
Bennünket, mint a déli régió lakosait boldoggá tesz a résztvevök elégedettsége még az adott helyzetben is, hogy próbáljuk a régió fejlesztését a jobb jövö érdekében, és közben minden alkalmat kihasználva ennek a sportnak a népszerüsítésében. A polgármesterek, szövetkezetek és földtulajdonosok hozzáállása fantasztikus, mivel egy célt képviselünk: Hogy a déli régió szép fényben játszon és megnövelje az emberek látogatottságát, akik érdekeltek a régióban!
Ha elgondolunk az OFF ROAD-tól, akkor a régióban található négy termálfürdö, boregyesületek és más érdekességek, ami csak pozitív és elöny az elfelejtett Szlovákia részéröl, hol magas a munkanélküliség.
Nem szabad elfelejtenünk , hogy a válság mindenkit elért, ezért köszönettel tartozunk a szponzoroknak, melyek támogatták az igyekezetünket e érdekes akcióban:

Salvo s.r.o.; Volvo- Nové Zámky; Škoda Carion- Hurbanovo, Empea- Trnava; RadoOffroad- Žilina; LP Safety- Štúrovo; 4x4pneu- Martin; MAAD- Košice; Outox- Kolárovo; offroad24.sk; Vinárstvo Vintop-Karkó - Búč , Profesionálny Fotograf – Peter Hižňan;  František a Robert Pinke - Gbelce , kolegáknak a RESCUE – Záchranný tím, Trenčianske Teplice .

Slovakia Trophy 2011 - eredmények

kategória Extrém
1. miesto Magyar Szilárd a Kovács Krisztián (HU)
2. miesto Dóczi István a Király Attila (HU)
3. miesto: Karel Sláma a Marta Hrušková (CZ)


kategória Open
1. miesto Marczali Zoltán a Kis Attila (HU)
2. miesto Tibor Krúpa a Pavol Poliak (SK)
3. miesto Jürgen Leitner a Dominique Aichinger (A)


kategória Normál
1. miesto: Mészáros Géza a Kolosszár Krisztián (HU)

 

Fotóalbum Szlovakia-Trophy 2011 itt

Üdvözöljük az off-road rajongókat és az oldalunk látogatóit!

 

A 2010-es évad gyorsan eltelt és már 2011-et írunk.Egy radikális lépésre szántuk el magunkat,ami az off-road rendezvényeket illeti.Az egész EU-ban rendeznek trophy futamokat nem csak hobby,de professzionális szinten is.Már 2010-ben jeleztük,hogy nagy változtatásokra készülünk.Valami olyanra gondoltunk mint Romániában a TAT vagy a Croatia trophy.Szlovákiában az első trophy futam Slovakia trophy/Gbelce(Köbölkút) név alatt kerül megrendezésre.
A Slovakia trophy két napos akció lesz,amely pénteken veszi kezdetét és vasárnap reggel fejeződik be.A kimerítő péntek 35km-es éjjeli trophy és a 65km-es szombat nappali trophy után lesznek kihirdetve az eredmények,és a versenyzők bőséges vendéglátásban részesülnek.A verseny három kategóriában lesz kiértékelve:Extrem,Open és Normal.
A versenytechnikát 2011 március 18-19ig kell felkészíteni!!!Az információkat folyamatosan bővíteni fogjuk ami az autók felszereltségét és a versenyre való regisztrálási feltételeket illeti.